A múlt héten elmaradt törpepizódok pótlásával együtt ma összesen hét új fejezetet teszünk közzé Aprajafalva történetéből. Azért csak hetet, s nem nyolcat, ahogy az dukálna, mert ha már így jött ki a lépés, célszerű úgy lezárni egyszer s mindenkorra az ötödik szezont az utolsó hét fejezetével, hogy nem toldjuk meg az adagot a következő évad tripla szezonnyitójának első darabjával. Egyben szeretnénk bemutatni a hatodik évad évadkezdő trilógiáját, amely egy vadonatúj törpöt mutat majd be, sőt ráadásként fogjuk megosztani veletek az azt követő fejezetet is, amely egy újabb főszereplő felbukkanását mutatja be nekünk.Addig jót szórakozhatunk egy törpszépségversenyen, a jojózás káros hatásain, a búra alá kerülő Aprajafalván, a munkamániás törpökön, Hókuszpók időutazásán, a pánsíp varázserején és Okoska zseni zsúrján.
















