Egy epizóddal tulajdonképpen adósok maradtunk néhány héttel ezelőtt, mivel a másfél hetes leállás után nem nyolcat, hanem hetet osztottunk meg veletek csak azért, hogy Törpszakáll trilógiáját ne kelljen kettévágnunk. Most viszont a megszokott négy helyett öt vadonatúj fejezet kerül terítékre, melyek közül az elsőben a törpifjoncok véletlenül színtelenné teszik a világot, a másodikban Lusti lidérces álmot lát, a harmadikban egy színésznek álló törp ügyeskeskedéseit követhetjük nyomon, míg a negyedikben Ügyi törptömegközlekedési eszközt talál fel. Végül az ötödikben a régen látott Bibice bukkan fel vikinget játszva, miközben nem lehet nem meghallani, hogy ezen fejezet szinkronjának készítői valamilyen furcsa oknál fogva Vilinek nevezték el a Kaszás Attila hangján megszólaló kis apródot. Emlékeink szerint ezt a részt még jóval Hókuszpók tanítványának felbukkanása előtt sugározta a Magyar Televízió, így hiába szerepel egy évadban a nemrég bemutatott szeplős tanulóval, a magyar változat szerint előbb volt Bibice Vili, mint Vili :-)















