Folytatjuk a nagyitörpös-hopszás évadot a soron következő négy fejezettel, amelyek rövid időre bevezetnek két újabb szereplőt is. Az egyikük a gonosz varázsló, Baltazár unokahúga, Denisa, aki ebből kifolyólag szegről-végről Hókuszpóknak is a rokona, s aki kettejükkel ellentétben Törpiri és a törpök barátja lesz. A másikuk Törpszakáll eddig nem emlegetett, most viszont felbukkanó nemezise, akit a törpöket életben tartó Hosszú Élet Köve iránti megszállottsága kergetett olyan szintű őrületbe, amilyenre a békés aprajafalviak nem számítanak.A sok új karakter mellett a készítők nem feledkeztek meg a sorozat "jó öreg" vendégszereplőiről sem, így mai adagunkban viszontláthatjuk az újratöltött Robotörpöt, Robotörpillát és a meséskönyvek lapjain megelevenedő klasszikus törphőst, Don Törpillót.
Jól érezték tehát az eddigre már igencsak veteránnak számító széria készítői, hogy a sok újdonságot még több régivel, még több megszokottal érdemes vegyíteniük, hogy legalább nyomokban emlékeztessenek a sorozat klasszikus epizódjaira. A szándékuk ellenére viszont épp a Törpszakáll nemeziséről szóló fejezetekben olyan vészjósló és csekély mértékben nyomasztó jeleneteket hoztak össze, amely a harmadik évados A törpök időtojása című druidás részt leszámítva egyáltalán nem jellemző a Hupikék törpikékre. Talán nem véletlen, hogy az agg törp ősellensége hasonló lila öltözéket kapott a stúdiótól, mint öt évvel korábban az arctalan, a szellemtársait egy fából kiszabadítani akaró druida.
A lényeg mindenesetre az, hogy mind Denisával, mind pedig Törpszakáll nemezisével sikerült tágítani a törpök univerzumán, amelyben az eddigi három és félszáz epizód során már így is megszámlálhatatlanul sok barát és ellenség, epizód-, mellék- és vendégszereplő fordult meg.
















