Most már biztosan tudható, hogy jövő év áprilisában mutatják be világszerte a Sony Pictures legújabb törpös mozifilmjét, amely a Smurfs: The Lost Village címet kapta. Mivel két hibridfilm után a Sony dobta az élőszereplős konceptet és úgy döntött, nem erőlteti tovább a rajzolt figurás - élőszereplős keveréket, abszolút animált moziról lesz szó. A cég néhány nappal ezelőtt tette közzé a film plakátját, amelyről teljesen belőhető a rajzstílus és a téma, amely szerint Törpilla és néhány törp a legendás elveszett falu nyomába ered. A poszter tanúsága szerint egy különleges növényekkel teli világba csöppennek, s ezt támasztja alá a nemrég megosztott nemzetközi teaser is. Ebből pedig már egyértelműen kivehető, hogy sok, méretben Törpilláékhoz hasonló kis teremtmény veszi körbe törphőseinket, így majdnem biztosra vehetjük, hogy hét hónap múlva újabb törptelepülést ismerhetünk meg. Ez pedig azt jelentheti, hogy sok, eddig tisztázatlan kérdést igyekeznek majd megválaszolni nekünk a készítők a törpök eredetéről. A fizikai humor és a nem kevés röhögés láttán sejthető, hogy főleg gyerekeknek szánt törpalkotásról lesz szó, ez azonban nem tántoríthatja vissza a rajongókat attól, hogy a törpökkel együtt nyomozzák ki például, hogy organikusak-e a gombaházaik és hogy ha nincs Hókuszpók, miért nem élne egy nő sem Aprajafalvában. A legelső információk ugyanis arról szóltak, hogy többek között ezekre a kérdésekre kapunk majd választ a következő egész estés törpfilmből. Reméljük, ezek a pluszok teszik majd megkerülhetetlenné a Sony Pictures harmadik Hupikék törpikék-moziját.















