Íme egy újabb régiség amivel bővíthetjük a repertoárt, amit talán kevésbé ismernek, hiszen inkább kisebbeknek szóló történet. Eléggé elvagyunk havazva szinkronokkal, hiszen két változat is készült hozzá, ami még nagyobb kinccsé teszi, viszont két címet is kapott ezáltal, de a legtöbben talán úgy ismerik, hogy Aranyfürt királykisasszony és a fürtöcskék, másik néven pedig: Fénylőfürt és a mágikus manócskák. Utóbbi címet és szinkronstábot a Mirax kiadónak köszönhetjük. Lássuk is rögtön az első két epizódot és minden héten láthattok két részt, keddenként, ha minden igaz. 


Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt az Aranyfürt Birodalom. Az országban Aranyfürt, a szépséges királykisasszony uralkodott, varázserejű pajtásai, a fürtöcskék segítségével. Aranyfürt Birodalom a bűbájosságok és varázslatosságok földje volt, azonban itt élt Hollófürt, a gonosz hercegnő is, aki folyton-folyvást azon mesterkedett, hogyan kaparinthatná meg a hatalmat. Ádáz tervének útjában egyedül a jóságos Aranyfürt állt. Ez a mese ő róluk szól...














