A hupikék törpikék nem csupán a belga-amerikai koprodukcióban készült rajzfilmsorozattal váltak világhírűvé, hanem a széria sikerét évekkel később meglovagoló törpzenei albumok révén is. Többek között Németországban, Finnországban, Hollandiában, Norvégiában és Csehországban készültek lemezek héliumhangon éneklő törpökkel, de ami a mi szempontunkból sokkal fontosabb, hogy Magyarországon eddig nem kevesebb, mint 14 Hupikék törpikék-zenei album került a piacra. Ebből az első 11-ben nem más volt a fő közreműködő, mint Szandi férje, Bogdán Csaba, az Első Emelet egyik alapító tagja, Törpillaként, Törpiriként, illetve Bibírcsókaként pedig a legtöbb albumon Szandi nővére, Pintácsi Viki énekelt.Minden 1996-ban kezdődött, amikor is először csendült fel a német eurodance duó, a Captain Jack - minő meglepetés! - Captain Jack című, akkor még méltán népszerű számát törpösítve feldolgozó, Captain Törp címet viselő sláger. A Buli van Aprajafalván! album (amely ötszörös platinalemezzé vált Bogdán Csaba hangmérnöki és stúdiómunkájának köszönhetően) 1996-ban a MAHASZ TOP 40 albumlista egyik előkelő helyét érte el úgy, hogy az "Addig üsd a vasat, amíg meleg!" elvét követve onnantól fogva három éven keresztül évente két albumot is készítettek. 1997-ben jött ki a Törparty! és a Buli a hóban!, 1998-ban a Hajrá Törpök! és Az Apraja Nagyja, 1999-ben pedig a Hupi Birthday és a Hupikék Törpkarácsony című album magnókazettán, illetve CD-n. Az EMI Quint 2000-től kezdve egy kicsit visszavett a kiadási tempóból, s öt éven át évi egy albumot jelentetett meg: 2000-ben a Hupikék hópihék, 2001-ben az Örökzöldek Hupikékben, 2002-ben a Hepi Hupileum, 2003-ban az Aprajafalva dalnokai, 2004-ben pedig - immár Bogdán Csaba nélkül - A törpikék meg a sztárok című lemezeket. Öt év elteltével tettek egy kósza kísérletet a Hupikék Törpikék mint "zenei együttes" visszatérésére a Törpi party című albummal, de ez csak arra volt jó, hogy két évvel később, 2011-ben még egyszer bebizonyosodjon a TörpiZsúr című kiadvánnyal, hogy a 90-es évek második felének zenei vonatkozású törphisztériája mára már jócskán alább hagyott.
Lehet, hogy egy időben a mulatós muzsika mellett a gyerekeknek szánt ilyen jellegű produkciók is fix pontját képezték a lemezeladási rangsornak, napjainkban viszont már nem megy - vagy inkább nem menne - eseményszámba egy törpalbum megjelenése.
14 album, a 14 albumon pedig 169 szám a bizonyítéka annak, hogy egy időben nagy volt a kereslet idehaza az ismert külföldi és hazai dalok törpös magyarítására, de ez érthető is, hiszen frappánsan, szójátékok és szóviccek ügyes felhasználásával jártak körbe nem egy törptémát nem egy népszerű szám alapjaira. Sokan ugyan idegborzolónak, vírusosan terjedő képtelenségnek, vállalhatatlanul borzalmas blődségnek tartják ezeket a kiadványokat, de nem szabad elfelednünk, hogy annak idején nem véletlenül hallgatta sok fiatal és nem véletlenül készült a megboldogult MSAT-csatornára az aktuális album párperces mixverziójához olyan videó, amelyet a rajzfilmsorozat egyes jeleneteiből vágtak a zene alá.













Egy két apró dallam részlet még a fülembe cseng, most hogy megpróbálok visszaemlékezni, de már nem tudom mik voltak ezek, viszont való igaz, tényleg volt egy ilyenem. 


