Elérkeztünk a várva várt naphoz, amikor már hivatalosan is, EGY évesek lettünk, vagyis ma! Először is köszönjük minden kedves látogatónknak, hogy eddig is minket választottatok, csapatunk tagjainak pedig azt, hogy ennyi kemény munkát belefektettetek, hogy idáig jussunk. Remélem a következő születésnapig is legalább ennyi, sőt sokkal több újdonságot tudunk majd felmutatni!Most pedig jöjjenek az elmaradhatatlan újdonságok! A mai naptól kezdve Fansub csapatnak is számítunk, hiszen végre elkészült az első nagy mű, mégpedig a Vadmacska kommandó 2. évadja (27-52. részek) teljes pompájában! Köszönet ezért fordítónknak, Mithrilnek, a formázásért, lektorálásért ill. utolsó simításokért pedig Nikinek! Velük együtt mindannyian reméljük, elnyeri minden Vadmacs rajongó tetszését a mű! A továbbiakban pedig beszéljen a lista, hogy mik is kerültek fel: ~ Perfect Blue (Izzy-Rip) ~ Kiki-A boszorkányfutár (Dumet-Rip) ~ Vadmacska kommandó 27-28 (Mithril-Sub) ~ Vexille (Dumet-Rip) Ugyan a Születésnapi Filmhét ezzel véget ért, de senki ne csüggedjen, hiszen jövő héttől folytatódnak a megszokott feltöltések, valamint az új sorozatok. Érkeznek újabb filmek is, meg rengeteg eredeti nyelvű sorozat is jön hamarosan, illetve a tartalmunk is jelentősen bővülni fog főként információk terén, szóval érdemes lesz gyakran felnéznetek. Ne feledjétek: Nálunk már nem csak álom az igényesség! További kellemes időtöltést és jó szórakozást mindenhez! | ![]() |


















Nagyon beteg ez a kép Osakáról, mint általában az összes kép róla xD
Remélem még vagy száz ilyen születésnap lesz