
Vége hát a találgatásnak, ahogyan azt tegnapi élő adásunkban is bejelentettük,
amiről ha esetleg lemaradtatok, bármikor visszanézhetitek a Videók között.
A lényeg viszont, hogy a DragonHall Szinkron Nagytorna győztese,
amit az általatok megszavazott négy sorozat közül választottunk ki, nem más, mint a STEINS;GATE!
Projektjeink közül eddig a leghosszabb, 26 epizódnyi szinkron fog készülni ehhez a sorozathoz,
amelynek kisebb-nagyobb készítési fázisait egyébként rendszeresen követhetitek majd Facebook csoportunkban, így hát érdemes mostantól ott is bekövetni majd minket!
Köszönjük, hogy velünk tartottatok és várunk vissza titeket ezután is minden este a DragonHall TV műsorán, valamint közösségi oldalainkon!










. Rögtön fel is merül jópár kérdés pl. mennyibe fog fájni? Én egy 1 és 1,5 millió HUF közötti összeget számolok, főleg ha a mozifilm és az ONA is a projekt részét képezi meg ha hozzászámolom, hogy mivel ez már közösségi finanszírozásból fog megvalósulni, még magasabbra kell tenni azt a bizonyos lécet. Nem tudom lesz-e szavazás a főbb szereplők hangjairól vagy továbbra is ti és a rendező választjátok ki? Én személy szerint örülnék, ha ezúttal az OP-ED is fel lenne énekelve magyarul,főleg mivel Itou Kanako nagy kedvencem és jó lenne egyszer magyarul is hallani valamelyik dalát.
sőt, de helyette az időtartama dupla annyi.
. Vissza lehet (majd) nézni valahol?
Ebből kiindulva viszont inkább a 2,5 milla felé fog hajolni a végösszeg
.
Az OP-ED-re megoldás lehet a kétféle verzió. 



