
| Kedves Mindenki! Egy rajongói összefogás keretében a következő felhívást szeretnénk megosztani veletek! Mint tudvalevő, a Ghost Hound c. anime 4. és egyben befejező DVD-jét már lassan 2 éve ígérgeti a kiadó, de semmi előrelépés nem történt az ügyben. Nem kizárható a tény, hogy ha nem teszünk valamit, nem is lesz. Épp ezért arra kérünk mindenkit, hogy aki érdekelt az ügyben, vagy szimpatizál vele, az a következő levelet küldje el a saját e-mail címéről a kiadó címére: [email protected] | ![]() |
| Tisztelt Kiadó! Lelkes anime rajongóként, és gyűjtőként írom a levelem, magam és a többi rajongó nevében. Célja egy kérés, kérném önöket, hogy teljesítsék a rajongóknak tett ígéretüket: a 2010-ben önök által kiadott Szellemvadászok című anime sorozat utolsó lemezének kiadását. A megjelenéskor, több felkeresésre, maguk, vagyis a kommunikációért felelős munkatársuk ígéretet tett az utolsó lemez megjelenésére. Ezt az ígéretet sorra újabbak követték. A szubkultúra gyűjtői bizakodóak, és hozzám hasonlóan sokan jártak úgy, hogy hittünk az önök ígéretének, és megvásároltuk a lemezeket, reménykedve az utolsó mielőbbi megjelenésében. Azonban jelenleg 2012-t írunk, sőt, ennek is már a második felében járunk. Amennyiben lehetőségük van, sokan közülünk előrendelnék a kiadványt, esetlegesen akadnak olyanok is, akik akár a magasabb árat is megfizetnék, hogy a sorozat végre a befejezettek közé kerüljön polcukon. Kérem önöket, bízom megértésükben vásárolóik, azaz a gyűjtők irányába, hogy teljesítsék ígéretüket, miszerint a Ghost Hound (Szellemvadászok) című anime sorozat kiadását, a 4. és egyben utolsó lemez kiadásával befejezik. Társaim nevében is várom válaszukat, és reméljük megértésüket! Üdvözlettel, vásárlójuk, .... |
Reméljük, hogy ezzel talán valami előremozdul az ügyben. Előre is köszönjük a segítséget.















