Pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly karácsonykor bocsájtottuk útjára a klasszikus, 104 epizódból és egy egész estés előzményfilmből álló Múmin című sorozatot, amely a ma terítékre kerülő három részével véget is ér. Magyarországon először nálunk tekinthető meg most már teljes egészében a széria, így aki a 90-es években kisgyerekként nagy rajongója volt az alapvetően kedves, olykor viszont kissé bizarr történetekkel operáló Múmin-kalandoknak, mától a komplett sorozatot végignézheti.Ezúton szeretném megköszönni Brolly munkáját, aki a szinkronos részek hangszűrésével és –vágásával segítette a történetfolyam teljessé tételét. A közel egy éven át tartó feliratkészítés volt az első DragonHall-os projektem, amit remélhetőleg sok régi és új Múmin-rajongó fedez majd fel a jövőben.
A mai első premierepizód a kalózos és a fába szorult szellemről szóló részek után a harmadik olyan fejezet, amelyet egyik rémisztő jelenete miatt annak idején nem mutattak be Finnországban. A Pöttöm születésnapját taglaló történet a legújabb bizonyítéka annak, hogy a Múmin nem feltétlenül csak a legkisebbeknek szánt anime.
A sorozatzáró dupla epizódban Múmin és barátai útra kelnek az időgéppel, hogy Zsugori néni betegségére orvosságot találjanak. A nem kevés kalanddal járó utazás zárja majd a történetet, egyszersmind érezteti a nézőkkel, hogy Múmin-völgyben az utolsó filmkockák után is zajlik az élet.
Köszönjük, hogy az elmúlt évet Múminékkal töltöttétek.













. Annyiban kiegészíteném, hogy ez ugye a '90-91-es sorozat, viszont még van az eredeti '69-es 65 részes Moomin és a '72-es 52 részes Shin Moomin is. Ezt a kettőt, ha jól tudom nem adták le nálunk
.



